A Petőfi Kulturális Ügynökség és a Kazinczy-díj Alapítvány–Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2025–2026. tanévre is meghirdette a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt, melynek területi fordulóját 2026. január 19-én a Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola rendezte. A Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ adott otthont a szépkiejtési, beszédművelő versenyek, melyen az 5-6. és 7-8. évfolyamosok kategóriájában 23 diák vett részt. Ceglédről és Nagykőrösről érkeztek versenyzők, akik elkötelezettjei a szép magyar beszédnek, anyanyelvünknek. Juhász Nándor igazgató úr, cégvezető úr köszöntője után két helyszínen folyt a megmérettetés. A tanulók szabadon választott szöveg után a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság által kijelölt, a zsűri által kiválasztott kötelező szöveg olvasták fel. Az 5-6. osztályosok felolvasását Batárné Sziget Márta nyugalmazott főiskolai tanár, Bencsikné Szilágyi Zsuzsanna, nyugalmazott magyar és német szakos tanár, Ragó Miklósné nyugalmazott magyartanár, igazgatóhelyettes véleményezte. A 7-8. osztályosok versenyét Pölös János mesterpedagógus, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészeti titkára, Harcziné Kmetty Enikő, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium általános igazgató-helyettese, magyartanára és Bakóné Drexler Ilona, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nyugalmazott magyartanára bírálta.
Az 5-6. évfolyamosok eredményei: I. helyezett: DEÁK ANNA KATA (Nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola) Felkészítő tanár: Vörösmarty Erika. II. helyezett: PALÁSTI JANKA SÁRA (Arany János Református Általános Iskola és Óvoda) Felkészítő tanárai: Orisek Márta, Ábel Adrienn. III. helyezett: SCHLEISZ-BOGNÁR LUJZA (Arany János Református Általános Iskola és Óvoda) Felkészítő tanárai: Orisek Márta, Ábel Adrienn. Különdíjban részesült: Szenczi Maja (Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola). Felkészítő tanár: Barabás Erika.
A 7-8. évfolyamosok eredményei: I. helyezett: PÁLFFY JÁZMIN (Nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola). Felkészítő tanár: Varga Melinda. II. helyezett: DÉR DOROTI(Arany János Református Gimnázium és Kollégium). Felkészítő tanár: Bálintné Parrag Szilvia. III. helyezett: KECSKEMÉTI GERGŐ (Arany János Református Általános Iskola és Óvoda). Felkészítő tanár: Sápi Izabella. Különdíjban részesült: SZECSEI ÁKOS ZOLTÁN(Nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola). Felkészítő tanár: Utasi Eszter.
Gratulálunk a helyezetteknek! Köszönjük a zsűri tagjainak, a felkészítő tanároknak az áldozatos munkájukat! Városunkat Pálffy Jázmin8. évfolyamos tanuló képviseli a döntőben, akinek sok sikert kívánunk. Köszönjük Nagykőrös Város Önkormányzatának és a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központnak a különdíjat, hogy helyet biztosítottak a versenynek, és a Ceglédi Tankerületi Központ anyagi támogatását!